Ez a mérés a rádiózási szokásokat vizsgálta, ilyen téren teljesen külön kell kezelnünk a napokban indult szeptemberi, a helyi rádiókra lebontott rádióhallgatottsági méréstől. A legfontosabb, hogy egy friss mérési eredmény, a hallgatók több mint 80% hűséges a csatornához amit hallgat!
Az egyik legfontosabb szám, hogy a 15 évesnél idősebbek 88,6 százaléka, azaz 7 548 000 fő hallgatott rádiót júliusban. A vizsgált időszakban a rádiózásra átlagosan napi 4 órát fordítottak az emberek.
A rádióhallgatók több mint négyötöde (81,6%) hűséges a választott adójához, azaz nem is hallgat mást, miközben a háromnál több rádiót hallgató "nagyevők" aránya mindössze 3,7%.
Ha összesítjük a rádióhallgatási időt, akkor kiderül, hogy 31,6% a reggeli-délelőtti időszakban hallgatja a rádiót. ( általában 6.00-10.00 között) Ez a legmagasabb érték az összes között.
Érdekes adat, hogy a hallgatottsági csúcsot 9.00-kor éri el a 25,8%, mert a 15 évesnél idősebbek, ekkor kapcsolódnak be a műsorokba.
A nap folyamán a következő jelentősebb idősáv az 13.00-tól 17.00-ig tart, és itt 15% kapcsolta be a készüléket, vagy még ekkor is hallgatta.
De még este 19 órakor is 10% hallgatta a rádiót.
A vizsgálat megmutatja, hogy az emberek hallgatnak rádiót: otthon, otthonon kívül, közlekedés közben, és ha tehetik, akkor munka közben is szívesen bekapcsolják a készüléket.
A rádiók intenzív márkaépítésének és a nyári időszaknak és aktivitásoknak köszönhetően – melyben hangsúlyosabban előtérbe kerül a rádiók szórakoztatási funkciója az információszerzés mellett – a hallgatók rendkívül lojálisak a kiválasztott rádiójukhoz: 81,3 százalék egyáltalán nem kapcsol át más műsorfolyamra. Hallgatott rádióadók száma
(hallgatók százalékában)
1 rádiót - 81,3%
2 rádiót - 15,0%
3 + rádiót - 3,7%
Kutatási adatok: • Adatfelvétel ideje: 2010. június 1-14., napi egyenletes almintán • Módszertan: hibrid: telefonos (CATI), részben online (CAWI) • Mintanagyság: 2 000 fő |