A GFK Hungária és a Szonda Ipsos, mint a médiakutatásban élenjáró két hazai piackutató intézet munkájának eredménye a „Rádióhallgatottsági közönségmérés 2010. Május” c. kiadvány.
A kutatást minden évben három alkalommal készítik el a fenti cégek, célja pedig egy egységes adatszolgáltatás, ami általánosan elfogadott módon tükrözi egy-egy környezet rádióhallgatási szokásait. Ezzel a hiteles adattal segítik a hirdetők és az ügynökségek médiatervezését.
A közölt adatokból látszik, hogy a Rádió 88 - piacvezető szerepének megfelelően - az országos rádiók előtt végzett a felmérésben.
A várost járva, beszélgetve a hallgatóinkkal, meghallgatva üzleti partnereinket, mi is tisztában voltunk e tényekkel. A 2010 májusában közölt adatok mindenki számára világossá teszik, hogy mondani bármit lehet; a tények beszélnek.
A kutatás ismét különböző korcsoportokra bontva közöl eredményeket.
Ide kattintva a hirdetői szempontból legátfogóbb (15-49 éves) korcsoport szegedi rádióhallgatottsági szokásainak grafikonját láthatjuk.
A következő ábrák már jobban szűkítik ezeket a korosztályokat.
Itt a 15-39 közötti korosztály szokásainak adatait láthatjuk: KATT
A következő pedig szinte csak a fiatalokat mutatja: KATT
A legalább érettségizettek és az AB státusszal rendelkező rádióhallgatókat is megkérdezték, hogy tegnap milyen rádiót hallgatott legalább 5 percig. Az AB státuszú hallgatottsági adatok a hirdetők számára talán az egyik legfontosabb szegmens rádióhallgatási szokásait jeleníti meg.
Az ő válaszaikból született adatokat itt tekinthetik meg:
Érettségizettek - AB státusz
Azok a hirdetők, akik célzott időszakokban szeretnék eljuttatni Csongrád megye legnagyobb elérést adó médiumában az üzeneteiket, azok számára közöljük a 15-49-es korosztály negyedórára lebontott rádióhallgatottsági szokásait mutató felmérési adatot.
15-49 negyedóra
Örömmel tölti el a Rádió 88 teljes stábját, hogy a hallgatóinknak és üzleti partnereinknek köszönhetően térség leghallgatottabb rádiója, az országos rádiókat is megelőzve a Rádió 88.
Tovább folytatjuk munkánkat, hiszen az elmúlt 20 év is erre kötelez minket; de a legfontosabb, hogy szórakoztassuk, informáljuk hallgatóinkat, és kiszolgáljuk üzleti partnereinket.
|