![]() |
Történetünk
![]() |
|
A Rádió88 története 1990. júniusában az akkori Szegedi Ipari Vásár rendezvényeihez kapcsolódva, az akkori engedélyszerzési lehetőségeknek megfelelően 10 napra állt össze tapasztalt szegedi rádiósokból egy baráti társaság, hogy a Tóth András vezette Telekom Kft műszaki hátterével Szegeden először indítsanak privát helyi rádiót. A következő megszólalásra csaknem napra pontosan 2 évet kellett várni, de ettől kezdve lassan egyre gyakoribbak lettek a néhány napos adások. 1994. őszétől szinte megállás nélkül szólt a Rádió 88, igaz néha változó frekvencián és nem mindig egész nap. 1998. nyarán az ORTT pályázatot írt ki a korábban már használt, de ekkor üresen álló szegedi frekvenciára, a 95,4 MHz-re, amelyre a Rádió 88 tulajdonosa, a Telekom Kft is pályázatot nyújtott be és amelyet meg is nyert. A Telekom Kft 7 évre szóló musorszolgáltatási szerzodést kötött az ORTT-vel. 1999. január 13.-án, szerdán reggel elindult az FM 95.4 Rádió 88 adása. Műsorunk kb. 80 %-át a több korosztály igényei alapján szerkesztett zene teszi ki. Elsődlegesen a 18 és 45 év közötti korosztály igényeinek szeretnénk megfelelni, de senkit nem szeretnék kirekeszteni hallgatóink közül, aki szívesen hallgatja a dallamos, lendületes pop- és rockzenét. A műsor szöveges részében elsősorban hasznos információkkal, friss hírekkel és szórakoztató beszélgetésekkel szolgálunk hallgatóinknak, nagy hangsúlyt fektetve a helyi jellegre. Az ORTT Musorszolgáltatási Alapjának támogatásával számos közszolgálati musort tudunk készíteni, amelyek a környezetvédelemtol a kultúráig számos területet felölelnek. |