Negyedszer rendezte meg a hétvégén hagyományos bálját az Alapítvány a Mórahalmi Szakképzésért – írta a Delmagyar.hu. A rendezvény elsődleges célja, hogy az iskola gyerekekért dolgozó közösségét fehér asztal mellé ültesse, közösséggé formálja. Az adományozó kedv idén kiemelkedő volt. A bál bevételét, ami most csaknem egymillió forint volt, a diákok támogatására, elsősorban tehetséggondozásra fordítják. Idén sporteszközökre gyűjtöttek, hiszen elindult a sport ágazatos képzés az iskolában és bár nagyon jól felszereltek a létesítmények, ahol a gyerekek sportolnak, néhány klasszikus eszköz, mint a gerenda vagy a svédszekrény hiányoznak.