Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Betiltotta a Pride-ot a rendőrség, de mégis megtartják

A rendőrség megtiltotta a június 28-i Budapesti Büszkeség felvonulást, amelyet önkormányzati rendezvényként jelentett be Karácsony Gergely – írta az ATV. A Városháza Parktól egészen a Műegyetem rakpartig haladt volna végig a Pride a rendőrségi határozat szerint. Az eseményre a szervezők reggel hattól este tízig nyújtottak be területfoglalási kérelmet, a résztvevőszámot pedig több tízezer főre becsülték. A főpolgármester közölte, ez vitán felül áll. A fővárosi önkormányzat a saját területén bármilyen rendezvényt tarthat, és ránk nem vonatkozik a gyülekezési törvény, hiszen gyülekezni az állampolgároknak és a társadalmi szervezeteknek lehet, a közhatalmi testületeknek nem.

Műsor:
Következik: