Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Megérkeztek az első mobilházak a hódmezővásárhelyi kempingbe

Megérkeztek az első mobilházak a hódmezővásárhelyi kempingbe – írta a Delmagyar.hu. Katona Zsolt, a Hód-Fürdő ügyvezetője elmondta, három kisebb és két nagyobb mobilház kerül a kempingbe. A házak úgy érkeztek, hogy a fürdőszoba és a konyha is be van már építve, készen vannak a belső burkolatok is. Nekik már csak a szobákat kell majd berendezniük. A mobilházak fűthetők, első körben klímával, ami a nyári hűtést is biztosítja, a későbbiekben úgy tervezik, hogy rácsatlakoznak a termálfűtési rendszerre is. Egyelőre két ház érkezett meg, de a maradék három is befut az év végéig.

Műsor:
Következik: