A cél, hogy minden mostani általános iskolásnak legyen később legalább szakmája, és a képességeinek megfelelően tudjon boldogulni az életben – jelentette ki a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár Szegeden. György László a Tanítsunk Magyarországért! programnak a Szegedi Tudományegyetemen rendezett nyílt napján azt mondta, a program meghatározó élményekhez juttatja a diákokat. A velük foglalkozó, hozzájuk korban közel álló mentoroknak pedig olyan kérdéseket is fel mernek tenni, amilyeneket másoknak nem.