Vádat emeltek két férfivel szemben, mert 20 ezer forintos tartozás miatt összevertek két másik férfit Szegeden – közölte a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség. Az egyik áldozat már régi ismerőse volt az elkövetőknek, rendszeresek voltak a kisebb kölcsönök minden probléma nélkül. A 20 ezer forintot még 2023-ban kérte, de nem tudta visszaadni határidőre, ezért a hitelező ittasan felbátorodott, és ismerősével az adós lakásához ment. Ott rátörtek az áldozatukra és annak vendégére és már 40 ezret követeltek. Hiába ígérte meg a férfi, hogy törleszt, a támadók őt is és vendégét is megverték, majd az értékeikkel távoztak. Az ügyben a Szegedi Járásbíróság dönt majd.