Szegeden rendezték meg az Ágota közösség irodalmi és szelfipályázatának ünnepélyes díjátadóját, ahol gyermekvédelmi gondoskodásban élő, tehetséges fiatalok vehettek át elismeréseket. Az esemény célja az volt, hogy lehetőséget biztosítson a fiatalok számára önmaguk kifejezésére és a példaképek bemutatására. A pályázatokra összesen 39 mű érkezett az ország 13 vármegyéjéből. Kothencz János, az Ágota közösség vezetője hangsúlyozta, hogy a szervezet kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra. A fiatalok alkotásai megmutatják egyedi gondolkodásmódjukat, értékrendjüket és vágyaikat.