A hódmezővásárhelyi önkormányzat 2025-ben több mint 35 millió forinttal támogatja a helyi egyesületek működését. A Hódpress azt írta, 37 sportszervezet 19,8 millió forint támogatásban részesült, 35 civil egyesületnek pedig mintegy 15,5 millió forintot ítéltek meg. Akik az ünnepélyes aláíráson nem tudtak jelen lenni májusban, azok kedden írták alá a támogatási szerződést. Májusban Márki-Zay Péter polgármester úgy fogalmazott, a helyi civilek városuk fontos szereplői, akik a közösségeinkért dolgoznak, azért, hogy Vásárhely még inkább egy szolidárisabb, sokszínűbb, élhetőbb és egészségesebb város legyen.