A városért végzett tevékenységéért Pro Urbe díjat vehet át Boldogkői Zsolt, az SZTE Orvosi Biológiai Intézet vezetője – emlékeztetett a Delmagyar.hu. Az utóbbi két évben Boldogkői Zsolt elsősorban a koronavírus-járvánnyal és az oltásokkal kapcsolatban nyilatkozott. A biológusprofesszor azonban az utóbbi hónapokban már kevesebb médiaszereplést vállal, a járvány enyhülése miatt kevesebb a megkeresés is. Így most főként a tudományos kutatásra fókuszál. A portálnak elmondta, csoportjával jelenleg a vírusok genetikai működését igyekeznek megérteni, illetve részt vesznek egy nemzetközi agykutatási programban is, ahol az Alzheimer-kór molekuláris biológiáját vizsgálják.