Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Létrehozták a Szabó Magda Színházat Hódmezővásárhelyen

Létrehozták a Szabó Magda Színházat Hódmezővásárhelyen, ami nem rendelkezik majd állandó társulattal – jelentette be Gyöngyösi Ferenc vásárhelyi helyettes polgármester egy televíziós adásban. A Delmagyar.hu azt írta, a pontos működési forma és a színház költségvetése egyelőre ismeretlen, de az első bemutató időpontját már kijelölték március elejére. Gyöngyösi Ferenc elmondta, a nyáron több ízben is járt náluk Xantus Barbara színművésznő. Nagyon tetszett neki a város, jó együttműködést alakítottak ki vele. A művésznő szombaton délelőttönként gyermekeknek tartana színjátszó foglalkozást, délután gyermekelőadást, este pedig felnőtteknek való előadást szerveznének, többféle műfajban.

Műsor:
Következik: