Hódmezővásárhelyen, két helyszínen is mér(het)ik a traffiboxok a járművek sebességét – írta a Delmasgyar.hu. A traffiboxok az önkormányzat Szent Ferenc Programjához kapcsolódnak, a két berendezés a telepítéssel együtt 11,2 millió forintjába került az önkormányzatnak. A két helyszínt a rendőrséggel együttműködve határozták meg. A napokban kerültek a helyükre a mérőeszközök. Az egyik a Jókai utcára – a Szent László utcai kereszteződés környékére, a másik pedig a Nagy András János utcára helyezték ki.