A hajnali órákig több mint 800 bejelentést fogadott a megerősített szolgálattal működő szegedi műveletirányítási központ. Molnár Krisztina, a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a Rádió 88-nak elmondta, főként Szegedről és Hódmezővásárhelyről érkeztek segélyhívások. Az erős széllökések fákat döntöttek ki, ágakat szakítottak le. Az ágak és a fatörzsek utakat zártak el, több helyen állt a tömegközlekedés is. Sok helyen a tetőket is megbontotta az orkán erejű szél, és a távvezetékekben is komoly károkat okozott. A kidőlt fák lakóépületeket rongáltak meg, kerítéseket döntöttek le. Személyi sérülés nem történt. A Katasztrófavédelem kéri a lakosság türelmét, és köszöni azoknak a civileknek a munkáját, akik segítik a károk felszámolását.