Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Guinness-rekordra hajtottak a Móra-parkban

Ismét gigabulit csapott a hódmezővásárhelyi helyőrségi zenekar a szegedi Móra-parkban. A szabadtéri koncert két hete is tömegeket vonzott, és most hétvégén is rengetegen voltak kíváncsiak a fúvósokra. A Delmagyar.hu azt írta, hogy a MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár Helyőrség Zenekara újfent kitett magáért, ráadásul vezényletükkel egy Guinness-rekordkísérlet is lezajlott a Móra Ferenc Múzeum előtt. Magyarország leghosszabb „zenevonatát” akarták létrehozni, vagyis a leghosszabb egymásba kapaszkodó emberekből álló, táncoló sort. A felhívásnak óriási sikere volt, rengetegen álltak össze, több vonat is alakult pillanatok alatt, amelyek végül egy gigaszerelvényben egyesültek. Bár a rekordkísérlet nem volt hivatalos, a közönséget, ez cseppet sem zavarta.

Műsor:
Következik: