Egy futárt pécézett ki magának egy nyolcfős társaság Szegeden, a Passzázs soron még pénteken. A társaság szóban és fizikailag is fenyegette a futárt, aki a közeli éttermek egyikéből ment ételrendelést felvenni. A lap szerint az érintett futár a fenyegetések után a nagyáruház irányába menekült, miközben a társaság tagjai verbálisan bántalmazták, egyes beszámolók szerint az egyikük késsel is fenyegetőzött. Az eseményeket több járókelő is szemtanúként követte, néhány vásárló pedig az áruházba menekült, és egy időre nem merték elhagyni az épületet. A Borsnak nyilatkozók közül többen arról számoltak be, hogy az érintett társaság nem először tűnt fel a környéken, és rendszeresen tapasztalható zavaró jelenlétük a nagyáruháznál.