A Versenyképes Járások programban mintegy 71 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el Sándorfalva, amelyből tovább bővítik az aszfaltburkolatos utcák számát a kisvárosban. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester a Delmagyar.hu-nak elmondta, már néhány éve felmérték, hol lenne erre leginkább igény. Fontos volt, hogy a lakók legalább 70 százaléka támogassa a beruházást, hiszen az építéshez ingatlanonként 150 ezer forint lakossági hozzájárulást is hozzá kell tenniük. Az elnyert támogatásból az Akácfa, az Arató, a Farkas és a Rigó utcákban is aszfaltos út épülhet, ezekre már megvan az építési engedély. A második körben pedig a Csongrádi utca vége és a Pozsonyi utca is megújulhat. A beruházás a tervek szerint szeptember végén indul.