Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

A Nirvana újabb pert nyert a Nevermind album borítóján látható fiú ellen

A Nirvana legsikeresebb albuma, az 1991-es Neverrmind dalai mellett borítója révén is ikonikussá vált, a képen még csecsemőként szereplő Spencer Elden azonban az elmúlt években többször is beperelte a zenekart gyermekpornográfia vádjával. Az ügy most ismét bíróság elé került, ahol ezúttal is elutasították Elden követeléseit. A most már 30-as éveiben járó férfi egy időben kifejezetten élvezte a hírnevet, 2021 nyarán azonban valami megváltozott, ugyanis ekkor úgy döntött, hogy beperli a zenekart, a kiadót és a fényképészt, akik állítása szerint az egész életét tönkretették.

Műsor:
Következik: