Holnap, október 7-én, láthatjuk az év első szuperholdját. A különféle teliholdakhoz számos nem hivatalos elnevezés is párosul, ezek szintén nem tudományos megnevezések, hanem az asztrológiából és az amerikai folklórból származnak. A szeptember 22-i napéjegyenlőséghez legközelebbire, vagyis a mostanira például szüreti holdként hivatkoznak, állítólag a mezőgazdasági hagyományok miatt, ilyenkor ugyanis a gazdák sötétedés után is szüretelhettek. Október 7-én az égitest nagyjából 10 százalékkal lesz közelebb a szokásosnál.