Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

60 évvel ezelőtt nyitott meg a Mars téri buszpályaudvar

Napra pontosan 60 évvel ezelőtt nyitott meg a Mars téri buszpályaudvar, 1965. november 13-án – írta meg a Szegedma. Az ünnepélyes átadón a jelenlevőknek bemutatták az új pályaudvart, amelyet a legkorszerűbb vezérlő berendezéssel állítottak forgalomba. Fényjelző berendezésen olvashattak az utasok a járatok indulásáról, és ugyancsak fényjelzővel adtak jelet az ott dolgozók a kocsik indulására. A távolsági járatok 19 kocsiállásból indulhattak, a helyi járatok számára pedig a Nagykörúton létesítettek úgynevezett leálló sávokat. A buszpályaudvar Nagyállomás mellé helyezésére már több terv is felröppent azóta, a legutóbbi szerint ez 2028-ban kezdődhet el.

Műsor:
Következik: