Megszépítjük a múltat – ezt állapították meg a Corvinus Egyetem kutatói legfrissebb tanulmányukban. Az eredmények szerint az agyunk képes átírni a korábbi döntéseinkről szóló emlékeinket, hogy pozitívabb képet alakítsunk ki magunkról. A vizsgálat a döntéshozatal és az úgynevezett jelentorzítás kapcsolatát elemezte, vagyis azt a hajlamot, amikor az azonnali jutalmat többre értékeljük a későbbi, nagyobb haszonnál. A kísérletben a résztvevőknek tízezer forintot kínáltak két hét múlva, vagy magasabb összeget négy hét múlva, amelyet fokozatosan 13 ezer forintig emeltek. Később, amikor vissza kellett idézniük döntéseiket, a jelenorientált alanyok úgy emlékeztek, hogy hamarabb választották a nagyobb, későbbi jutalmat, mint valójában. Ez azt jelenti, hogy hajlamosak vagyunk tudattalanul fegyelmezettebbnek és előrelátóbbnak látni magunkat, mint amilyenek valójában vagyunk.