Véget ért a kormányülés, a sajtótájékoztatón az új kormány szóvivői közölték, a kormány szerint a leköszönő Orbán-kabinet meghamisította a költségvetést, mert szándékosan kihagyott költségeket – például az autópálya-koncessziók terén –, Vitézy Dávid miniszter szerint csak az ő tárcájánál 286 milliárd forintnyi eltüntetett költségvetési hiány van. Magyar Péter miniszterelnök a sajtótájékoztatón elmondta, a következő napokban intenzív tárgyalásokat folytatnak az Európai Bizottság delegációjával, hogy az uniós pénzeket le lehessen hívni: ha a jövő héten a tervek szerint Brüsszelben alá tudják írni a megállapodást erről, akkor akár ősszel megérkezhetnek a felszabadított források. A kegyelmi üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az akkori igazságügyi miniszter, Varga Judit, nem javasolta a bicskei ügyben a kegyelmet. A miniszterelnök szerint tehát a miniszter javaslatán átlépve Novák Katalin köztársasági elnök döntött másképp. A kegyelmi ügy hivatalos dokumentumait holnap teszik közzé.