Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Gyerekszereplőket keres a színház az új musicaljéhez

Gyerekszereplőket keres a Szegedi Nemzeti Színház az új musicaljéhez. Az Oliver! című produkció castingjára olyan fiatalokat keresnek, akik szívesen kipróbálnák magukat egy nagyszabású zenés színházi előadásban. A 9 és 16 év közötti lányok és fiúk jelentkezését emailben várják egy rövid bemutatkozással és egy egész alakos fotóval. Barnák László főigazgató elmondta, a meghallgatáson a jelentkezőknek be kell mutatniuk egy népdalt vagy egy műdalt, illetve egy verset vagy prózarészletet.

Műsor:
Következik: