Jótékonysági tacskófelvonulást rendeznek Szegeden vasárnap, a Bertalan és Barnabás című bábelőadás premierjének napján. A Kövér Béla Bábszínház, az Országos Koraszülött és Gyermekjólét Alapítvány, valamint a Szegedi Tacskó Találkozó közös programja a felelős állattartásra és az időskori elmagányosodás problémájára hívja fel a figyelmet. A Széchenyi térről induló séta a bábszínháznál ér véget, az eseményt megelőzően pedig adománygyűjtést szerveznek a Futrinka Egyesület tacskómentő csoportjának támogatására. Rákai István a bábszínház kulturális szervezője elmondta, hogy a felelős állattartásra már gyerekkorban fel kell hívni a figyelmet.