Térségünkben nőttek legjobban a lakásárak. Júniusban az előző hónaphoz képest országosan 1,3 százalékkal, éves szinten 14 százalékkal emelkedtek a lakásárak – közölte lakásárindexe alapján az ingatlan.com. Balogh László, a portál gazdasági szakértője elmondta, az alföldi és keleti régiókban a jelentős ipari fejlesztések, valamint a kedvezőbb kiinduló árszintek erősen fűtik a keresletet. Ezzel szemben Budapesten 2025 első félévének végére lecsengett a főként befektetők által fűtött keresleti hullám, ami időszakosan a lakásdrágulás végét is elhozta a fővárosba. A legnagyobb havi áremelkedést júniusban a Szegedet is magában foglaló Dél-Alföldi régió érte el, ahol 3,1 százalékkal drágultak a lakások.