Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Az Alzheimer-kór kialakulásának okait vizsgálják szegedi kutatók

A Szegedi Tudományegyetem több mint 108 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el egy nemzetközi kutatási projekt megvalósítására, amely az Alzheimer-kór korai, tünetmentes szakaszában bekövetkező agyi elváltozásokat vizsgálja. Tamás Gábor, az SZTE TTIK Biológia Intézet Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszékének egyetemi tanára elmondta, a projekt fő célja azonosítani olyan, az emberi agyra jellemző, de az állatokban nem előforduló jelenségeket, illetve sejttípusokat, amelyek talán szerepet játszhatnak abban, hogy az emberi agyban miért alakul ki az Alzheimer-kór.

Műsor:
Következik: