Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Döntöttek a szegedi sportszervezetek támogatásáról

Egyebek mellett a szegedi sportszervezetek támogatásáról is döntöttek a Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottság ülésén. Ménesi Imre elnök a Rádió 88-nak elmondta, a 60 millió forintos működési keretre mintegy 90 millió forintos igényt adott le a pályázó 37 szervezet. Kiemelte, ennek ellenére sikerült úgy elosztaniuk a támogatásokat, hogy a jelentkezők többsége részesüljön benne – amely szervezetnek ebből mégsem jutott, annak várhatóan az utánpótlás támogatási keretből biztosítanak forrást.

Műsor:
Következik: