Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Elhunyt Szávay István újságíró, fotóművész

Január 13-án, súlyos betegségben elhunyt Szávay István újságíró, szerkesztő, fotóművész, szakíró, a Délmagyarország korábbi főszerkesztő-helyettese. A Szegedi Fotóklub munkájában 1965-től vett részt. Alapítója volt a Kör ’68 szegedi alkotócsoportnak és az 1970-es években egyik szervezője az akkoriban indult kiállításfolyamnak, a Szegedi Fotószalonoknak. Fotói mintegy 60-70 hazai és külföldi tárlaton és meghívásos kiállításon szerepeltek, számos díjat nyert. Újságíróként, szerkesztőként 1969 óta dolgozott először a Szegedi Egyetem, majd a Délmagyarország és a Délvilág szerkesztőségében. Több éves kutatómunkával megírta családja történetét. Hozzáfogott a Délmagyarország története megírásának is, de azt már nem tudta befejezni. Szávay István 79 éves volt.

Műsor:
Következik: