Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Eredetileg nem is David Hasselhoffnak szánták a Knight Rider főszerepét

Ma már nehéz lenne David Hasselhoff nélkül elképzelni a Knight Rider –t. Pedig a 80-as évek egyik legemlékezetesebb sorozatának főszerepére nem ő volt először az abszolút befutó. Sőt, ő csak egy sokadik ismeretlen jelentkezőnek számított. A sorozat készítői ugyanis az akkor már nagyon népszerű Don Johnsont nézték ki maguknak. Az NBC stúdióvezetőinek azonban egyik próbafelvétel sem tetszett, így Hasselhoffnak is be kellett mennie egy második felvételt készítenie, ami után végül ő kapta meg a szerepet. Johnson eközben James Crockett nyomozó szerepét kapta meg a Miami Vice-ban, minden idők egyik legjobb krimisorozatában, így aligha búsult.

Műsor:
Következik: