Jóra fordulhat az egykori makói tejgyár városszéli, mostanra lepusztult épületegyüttesének sorsa. A Delmagyar azt írta, a volt feldolgozóüzem új tulajdonoshoz került, a társaság pedig – komoly felújítást követően – hasznosítani szeretné az épületeket bérbe adva. Nagy Sándor, a Castle Immo Kft. ügyvezetője a portálnak elmondta, egy 3-5 éven át tartó felújítási folyamat indul, melynek első eredményei már láthatók az épületegyüttesnél.