Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Három szegedi vehette át a Pálfy Ferenc-díjat

Idén Márton Anita, olimpikon, Kligl Sándor szobrászművész és Trócsányi László, jogtudós kapta meg a Pálfy Ferenc-díjat. Mihálffy Béla, a díj alapítója a Rádió 88-nak elmondta, a jelöltek közül szavazással választották ki azt a három személyt, aki megkapta az elismerést. A korábbi évekhez hasonlóan, most is azokat ismerték el, akik rendkívül sokat tettek a város fejlődéséért, gazdaságáért, tudományos vagy oktatási életéért.

Műsor:
Következik: