Három új kijelölt gyalogátkelőhely létesül Hódmezővásárhelyen, az Ady Endre utca és az Ipoly utca, a Kutasi út és a Csiga utca, valamint a Kodály Zoltán utca és a Pető Ferenc utca kereszteződésében. A Vásárhely Most azt írta, két helyszínen már jól látható eredménye van a munkának, a harmadiknál pedig hamarosan megkezdődhet a kivitelezés. A három új vásárhelyi gyalogátkelőhely a balesetveszély csökkentését szolgálja, és olyan helyeken teremthet biztonságosabb átkelési lehetőséget, ahol erre régóta szükség lenne. Gyöngyösi Ferenc alpolgármester szerint a beruházások a tervezett ütemben haladnak.