Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Háromszáz ajánlást kell összegyűjtenie a vásárhelyi polgármesterjelöltnek

Jelen állapot szerint 34 ezer 635 hódmezővásárhelyi választópolgár járulhat június 9-én a szavazóurnák elé, hogy megválassza a közgyűlés tagjait, a polgármestert, és leadhatja voksát az Európai parlamenti választáson is – írta a Hódpress. Angyal Zsolt jegyző, a helyi választási iroda vezetője elmondta, a vásárhelyi polgármesterjelöltnek legalább 300 ajánlást kell összegyűjtenie, hogy ténylegesen is jelöltté váljon, azaz felkerüljön majd a szavazólapra. A képviselőjelölteknek a választókerületek választói lélekszámától függően kell az ajánlásokat összegyűjteni.

Műsor:
Következik: