Elkezdett széttörni, és heteken belül el is olvadhat a világ legnagyobb jéghegye, az A23a. Tömegét az év elején még csaknem 1000 milliárd tonnára becsülték, mára eredeti méretének kevesebb mint a felére zsugorodott, de területe még így is mintegy 1770 négyzetkilométer, és legnagyobb szélessége 60 kilométer. Az akkor nagyjából Győr-Moson-Sopron vármegye nagyságú jégtömeg csaknem 40 éve, 1986-ban vált le az Antarktiszról, de nem sokkal később megfeneklett, és több mint 30 évre a Weddell-tengeren rekedt. Csak néhány éve lendült újra mozgásba, azóta pedig folyamatosan távolodik a Déli-sarkvidéktől, mostanra jóval északabbra, melegebb vizekre sodródott.