Készül az új Soundgarden album. A Soundgarden dobosa, Matt Cameron a Billboard-nak adott interjút, amelyben elmondta, hogy már javában dolgoznak a zenekar új albumán, amelyhez a 2017-ben elhunyt Chris Cornell énektémáit is felhasználják. Konkrét megjelenési dátum még nincs és végül úgy döntöttek, hogy előzetes dalokat is csak akkor fogják megosztani, ha már a teljes lemezanyag elkészült. Ami az érzelmeket illeti, vannak igazán katartikus csúcspontok, de nyilván akadnak nagyon szomorú pillanatok is. Mint elmondta, egyszerre gyönyörű és fájdalmas ez az egész.