Magyar Péter ígéretéhez híven két új szakértőt is bemutatott a Tisza Párt a kötcsei rendezvényén – írta a 24.hu. Szeptember közepétől Forsthoffer Ágnes lesz a párt harmadik alelnöke, akit emellett a Tisza turisztika szakértőjeként konferáltak fel. A beszédében elmondta, hogy a Tisza szeretné, hogy a vidéki turisztikai térségek előtérbe kerüljenek, amit belföldi és nemzetközi marketinggel támogatnának meg, valamint központi segítséggel fejlesztenék a szolgáltatók digitalizációját. Kármán András közgazdász, a második Orbán-kormány államtitkára már korábban is feltűnt a Tisza környékén: a párt nagykanizsai kongresszusán az első sorban ült. A rendezvényen megígérte, hogy megszüntetik a rendeleti kormányzást, újra bevezetik a katát és lépéseket tesznek az euró bevezetése felé.