Néhány tucatnyi kínai munkás demonstrált pénteken az épülő szegedi autógyárnál – írta a Delmagyar.hu. Erhardt Péter, a BYD Hungary PR-menedzsere tájékoztatása szerint, a probléma mindössze néhány, már munkavállalói státusszal nem rendelkező ember sikertelen nyomásgyakorlása volt. A kínai munkavállalók az elsők között kezdtek el dolgozni az építkezésen. Akkoriban még a szerződést havi fix munkabérre kötötte meg velük a BYD alvállalkozója, később azonban már minden munkavállalót úgy vett fel a cég, hogy a bérezésük teljesítményalapú. A 35 ember régi szerződése július 31-én lejárt, annak meghosszabbítását pedig szintén teljesítményalapú bérezéssel ajánlotta fel a cég. Ezt azonban ők nem akarták elfogadni. A bejáratnál demonstráló embereknek augusztus 8-án már nem volt érvényes munkaszerződésük, vagyis nem voltak már BYD-dolgozók. Ennek megfelelően az építkezést sem tudták semmilyen módon hátráltatni.