A munkaerőpiaci aktivitás növelése érdekében a kormány márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos kerettel indít programot a GINOP Plusz programon keresztül, 2030-ig pedig több mint 460 milliárd forint uniós forrás segítheti a foglalkoztatás és az aktivitás növelését, a munkaerő-tartalékok mozgósítását, a munkában állók képzését, valamint a munkakörülmények javítását – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Kiemelték: ebből a forrásból márciusban indul a 70 milliárd forintos kerettel rendelkező, munkahelyi képzéseket támogató program következő szakasza, áprilistól pedig közel 200 milliárd forintos kerettel elstartol a 30 év alatti fiatalok elhelyezkedését segítő Ifjúsági Garancia Plusz program.
Márciusban 70, áprilisban 200 milliárd forintos program indul a GINOP Plusz-on keresztül
2024-02-21