Megújul a hódmezővásárhelyi Bessenyei Ferenc Művelődési Központ nézőtere – írta a Hódpress. A cikk szerint, október 11-én lesz az első előadás, amelyet a megújult nézőtérről élvezhetünk majd. Addig viszont sokat kell dolgozniuk a szakembereknek. Nem csak a székeket cserélik ki, hanem a padló is megújul. Gál Boglárka főigazgató a portálnak elmondta, hogy egy nagyon-nagyon hosszú folyamatnak érkeztek el a látványos részéhez, hiszen már több mint egy éve dolgoznak azon, hogy milyen új székek kerüljenek a színházterembe.