Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Mindkét szegedi csapat nyerni tudott vasárnap a férfi labdarúgó NB III-ban

A SZVSE a fővárosban, a BKV Előre vendégeként győzött 1-0-ra. A győztes gól nagyon hamar, már az 5. percben megszületett: Kéri csapott le egy rossz hazaadásra, és a kapust kicselezve a hálóba lőtt. A hajrában mindkét csapat megfogyatkozott, előbb Szabót, majd Dobronokyt állította ki a játékvezető. A SZVSE-nek ez volt a második sikere a bajnokságban és felugrott a tabella 12. helyére.

Szintén idegenben játszott a Szeged-Csanád Grosics Akadémia II., és szintén 1-0-s sikert aratott. Bilics Igor együttese a Tiszaföldvár ideiglenes hazai pályáján, Kunszentmártonban tudott győzni, méghozzá a csereként beálló Ilyés Hunor 77. percben szerzett góljával. A szegedi csapat ezzel felugrott a 6. helyre a tabellán.

A bajnokság harmadik vármegyei csapata, a Hódmezővásárhely hazai pályán 1-0-s vezetés után meglepetésre 3-1-re kikapott a Dunaharasztitól, így a 4. helyet foglalja el hét mérkőzést követően.

Műsor:
Következik: