Idén már a nyolcadik alkalommal tartja meg a Nemzetközi Színház Tábort Zánkán a Szegedi Gyermekszínház – SZÖRF Társulat. Csomor Ágnes, művészeti vezető rádiónknak elmondta, a tíznapos táborba határon innen és túlról is érkeznek gyerekek, akik egy színdarabot dolgoznak fel közösen az ország minden pontjáról érkező művésztanárokkal közösen. Hozzátette, az évről-évre visszatérő táborozók egy olyan közösséget alkotnak, akik évközben is tartják a kapcsolatot, és később is visszajárnak, akár nézőként is az előadásokra.
Nemzetközi Színház Tábort tart Zánkán a Szegedi Gyermekszínház – SZÖRF Társulat
2025-08-07