Továbbra is tele vannak a szegedi cicamenhelyek, a felelőtlen állattartók miatt pedig még több mentett állat érkezik be a telephelyekre. Szili Éva, a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesületének elnöke a Rádió 88-nak elmondta, a megemelkedett létszám miatt még több munka van a kisállatokkal, ezért most elsősorban önkéntesek segítségére számítanak. Hozzátette, július végén örökbefogadó nappal és jótékonysági vásárral készülnek, addigra a kisebb cicáik is örökbefogadható korúak lesznek.