Benedict Mihály, a Szegedi Tudományegyetem Elméleti Fizikai Tanszékének professor emeritusa kapta idén a rangos MTA Fizikai Fődíjat. Az elismerést június 25-én, a „A fizika fejlődési irányai” című tudományos ülésen adták át, ahol a professzor a „Koherencia atomi és molekuláris rendszerekben” című előadásában foglalta össze tudományos eredményeit. A díj Benedict Mihály több mint öt évtizedes, hiánypótló munkáját is elismeri az elméleti fizika oktatásában, a tudományos utánpótlás nevelésében és a szakmai közéletben. Iskolateremtő tevékenysége jelentősen hozzájárult a kvantumfizika megértéséhez.