Adástelefonszám: +36 62 / 444 088

Több utca is aszfaltburkolatot kap Sándorfalván

Több utca is aszfaltburkolatot kap Sándorfalván. Gajdosné Pataki Zsuzsanna polgármester a Rádió 88-nak elmondta, a Versenyképes Járások programban mintegy 71 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek el. Az elnyert támogatásból az Akácfa, az Arató, a Farkas és a Rigó utcákban is aszfaltos út épülhet, ezekre már megvan az építési engedély. A második körben pedig a Csongrádi utca vége és a Pozsonyi utca is megújulhat. A beruházás a tervek szerint szeptember közepén indul.

Műsor:
Következik: