A köztársasági elnök hivatala ma reggel nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy náluk lévő iratait, de ezekből sem állapítható meg a Kónya Endrének megadott kegyelem indoka – írta a HVG. Az viszont kiderült, hogy már a Sándor-palotában eltértek a rendes ügymenettől, ugyanis szokatlan módon mindkét, a pozitív és a negatív döntési változatot is elkészítették. Csakhogy még az államfő saját, kegyelmi ügyekért felelős igazgatósága is – akárcsak Varga Judit igazságügyi miniszterként – azt javasolta, hogy K. Endre ne kapjon kegyelmet. Ennek ellenére Novák Katalin megadta a kegyelmet, a pozitív döntést írta alá, amit – ezen a ponton is felrúgva a gyakorlatot – egyből vittek is ellenjegyzésre, megkerülve a szervezeti utat.