Szeptember 1-jétől immár hét iskolavédőnői körzet működhet majd Hódmezővásárhelyen – írta a Hódpress. Mivel az iskolavédőnői körzetekben ellátott gyermekek létszáma időről időre változik, a finanszírozási feltételeknek való megfelelés is eltérő lehet. Hódmezővásárhelyen a hat körzetből jelenleg öt nem felel meg a finanszírozási feltételeknek, mivel ezekben a gyermekek létszáma túl magas. A város közgyűlésén Petrovics György aljegyző elmondta, hogy jelenleg hat iskolavédőnői körzet működik a városban, de korábban hét volt. A változás amiatt történt és történik most is, mert folyamatosan változik az ellátott gyerekek létszáma. Márki-Zay Péter polgármester azt mondta, hogy a hat védőnő folyamatosan panaszkodik amiatt, hogy a gyermeklétszám miatt nagy rajtuk a terhelés, ezért kérték, hogy a város hozza vissza a hetedik körzetet is.