Az alaptörvény tervezett módosításával a kormány a veszélyhelyzet körét szeretné kibővíteni két új esettel, a humanitárius katasztrófával és a szomszédos országban zajló háborús konfliktussal – mondta a kormányszóvivő a közszolgálati hírcsatornán. Szentkirályi Alexandra beszélt az árstopokról is, amely elmondása szerint hatalmas segítséget jelentettek az embereknek és jelentősen lenyomták az inflációt. Ha ezeket nem vezették volna be, és a rezsicsökkentés nem lenne, 13 százalék körül járna az infláció a mostani 8,6 százalékkal szemben.