Újabb mentőautókat vásárol az Országos Mentőszolgálat – jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára hétfőn a budapesti Hősök terén, ahol az év végéig érkező 101 gépkocsiból húszat mutattak be – olvasható a Hirado.hu-n. Takács Péter közölte: a kormányzás kezdete óta 1160 mentőgépkocsit cseréltek le, így az autók átlagéletkora 6 év alá csökkent. Mint mondta, nemcsak a gépjárművek újak, hanem a bennük használt mentéstechnikai eszközök is a legkorszerűbbek. A mentés fejlődésével is lépést kell tartani, így az eszközök, az informatika és a mentésirányítás területén is igyekeznek a világ színvonalába kerülni.