Vádat emeltek egy török férfi ellen, mert tavaly nyáron súlyos közúti balesetet okozott, amikor forgalommal szemben hajtott fel az autópályára a román határ közelében – írta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség. A férfi családjával együtt Németországból Törökországba indult haza. Csanádpalotánál, a határon nem engedték kilépni az országból, mivel az egyik utasának lejárt az útlevele. Még az éjjel visszafordult, hogy az útlevél-ügyintézés miatt Budapestre hajtson. Figyelmetlenségből azonban menetiránnyal szemben kanyarodott rá az M43-as autópályára. Mikor észrevette hibáját, elhatározta, hogy megfordul. Csakhogy utánfutós autójával éppen egy szabályosan érkező autó elé kanyarodott, melyek vezetője már nem tudta elkerülni az ütközést. A balesetben 3 személy súlyos, míg további egy utas és maga a török sofőr is könnyű sérüléseket szenvedtek. Az ügyben a Makói Járásbíróság dönt majd.