Betépve ült autóba, majd rendőrök elől menekült egy férfi, akit végül egy körforgalom állított meg. Kalandos útja volt annak a férfinak, aki előbb Szegeden marihuánát szerzett be, amelyből fogyasztott is, majd autóba ült. Kistelek felé tartva a rendőrök igazoltatni akarták. Emberünk előbb úgy tett, mint aki lehúzódik, majd hirtelen gyorsított, és irányt változtatva menekülni kezdett. Az autópálya-felhajtó körforgalmában azonban elvesztette uralmát a járműve felett. A járőrök a férfit ezután előállították és az ülése alatt, egy fóliacsomagban a megmaradt füvet is megtalálták. Ügyében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.